Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János

Vörös Géza Tanulmányok

  1. Vörös Géza - Kert Nagymaroson
    1. Jelezve balra lent: Vörös Géza Nm. 57. Jelezve hátul: Vörös Géza "Kert"" VI. Nagymező u. 19.

  2. Vörös Géza - Csendélet Picasso kötettel és mandolinnal
    1. Vörös Géza Csendéletét az UME 1931 februárjában, a Nemzeti Szalonban megrendezett harmadik kiállításán mutatja be. Az Új Művészek Vaszary János által vezetett Egyesülete korábban az 1924-ben alapított Képzőművészek Új Társasága (KUT) keretein belül működött. “A hagyományé minden tiszteletünk – de e jövőben van minden reményünk" – írta Vaszary az európai orientációjú hazai moderneket tömörítő társulat 1925-ös tárlatának bevezetőjében. A radikális fiatalokat tömörítő szárny két év múlva leválik, és UME néven önállósul. “Ez a friss, mozgékony, harcos csapat, a modern magyar művészek szélső balszárnyának elite-gárdája – írja bemutatkozó, 1930-as kiállításuk előszavában Kárpáti Aurél – Mást akar, mint amit az előtte járók akartak. Uj művészi szemléletét és kifejezését a megváltozott életnek. Uj szellemben, uj ritmusban, uj felfogásban, akadémikus dogmák nélkül, a felszabadított egyéniség teljes jogaiba iktatásával." Vörös Géza csendélete e hangsúlyozottan európai látókörű művészeti program sajátos kiáltványának és egyben saját művészi hitvallásának is tekinthető.

      A tárgyegyüttes leghangsúlyosabb, címadó eleme kétségtelenül Oscar Schürer néhány évvel korábban, 1927-ben, Berlinben megjelent Picasso-monográfiája. Picasso Matisse-szal és Cézanne-nal egyetemben a két háború közötti hazai progresszív festészeti törekvések igazodási pontjait jelöli ki. Picasso kubista festményei már a Művészház nevezetes, 1910-es nemzetközi tárlatán a magyar közönség elé kerülnek. A tizes években műveit reprodukálja Kassák aktivista folyóirata, a Ma. Alakja a fiatalok számára ekkor egyet jelentett a művészeti korszerűség, állandó megújulás programjával, a korlátlan művészi szabadság deklarálásával. De Vörös számára hatása személyes egyéb élményekkel is magyarázható, hiszen 1927-ben jár Párizsban. Őmaga saját művészete fő forrásaként Gauguin, Matisse, Picasso, Van Dongen és Dufy festészetét jelöli meg. Egy évvel korábban, 1930-ban a KUT kiállításán művészetének másik példaképét, Gauguin-t helyezi egy csendélete középpontjába (Csendélet Gauguin lappal).

      A látványt dekoratív síkformákká transzponáló látásmódja rokon Picasso kubizmusának szintetikus szakaszával, de méginkább a mester 1920-as években kibontakozó neoklasszicizmusával. Bár Vörös sosem merészkedett Picasso radikális formabontásáig, nagyvonalú, klasszikus formaalakítása, tiszta színfoltjai, kifinomult vonalkultúrája határozott franciás ízt kölcsönöztek művei számára. A Csendéleten szereplő mandolin szintúgy Picasso világában is felbukkanó hangszer, amely festményein nem pusztán akusztikus asszociációkat keltő elem, hanem a vitális energia hordozója és a művészi szépség kifejezője is, hasonlóképp a kaktusz, amely szobanövényként is a mediterráneum megidézője. Vörös képén azonban a modernizmusra utaló jelképeket kiegészítik a hazai tradíciókra utaló tárgyak. A kékes-lilás falra akasztott, hímzett terítővel fedett, ornamentális szalagdísszel festett vörös falipolc éppúgy mint a virágdíszes tányérok a népművészet tárgykultúráját vonják be a kép terébe. Hagyomány és újítás, európaiság és magyarság közti egyensúly megteremtése a hazai progresszív festők törekvése is. A népművészet pedig már a századforduló óta azt a tiszta forrást jelenti, amely érett formakultúrájával úgy frissítheti fel a művészeti látásmódot, hogy közben annak sajátos nemzeti karakterét nem semmisíti meg. Vörös Géza tiszta színszólamokra épített Csendélete tehát egyszerre saját művészi ars poeticájának és a korabeli modern művészeti törekvések összefoglalásaként az európai igazodású, progresszív hazai festészet programképének is tekinthető.

      Kiállítva:
      Az Uj Művészek Egyesülete U. M. E. harmadik budapesti kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1931. február, Kat. sz.: 136.

      Irodalom:
      Kállay Ernő: Európaiság és magyarság. Kut, I. 1927. március 28., 1. szám, 7-13.
      Kárpáti Aurél: Előszó. Az Uj Művészek Egyesülete U. M. E. második budapesti kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1930. április.
      D. Fehér Zsuzsa: Vörös Géza (1897-1957) emlékkiállítás a Műcsarnokban. Művészet, 1961. 12. szám, 32-33.
      Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Magángyűjtők Galériája – Galerie Blitz. 1997. november 29 – december 31.
      RA

       
       

       

  3. Vörös Géza - Csíkos blúzos nő szobában (Feleségem szobában)

    1. Vörös Géza már igen korán, mindössze 19 esztendősen kiállíthatta egy festményét a Műcsarnok művészeti tárlatán. A következő évben, 1917 őszén kezdte meg tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Balló Ede, Pilch Dezső és Réti István növendékeként. A húszas évek elején Kernstok Károly, majd több éven keresztül Fényes Adolf tanítványaként dolgozott. 1925 nyarát Nagybányán töltötte, de szorosabb szálak fűzték a szolnoki művésztelephez. Ekkoriban ismerte meg későbbi feleségét, Annát, aki állandó modelljeként számos képének, így a most vizsgált alkotásnak is főszereplőjévé vált. Fejlődésében döntő változást hozott első, 1927-es párizsi tanulmányútja, melyet a következő évtized során több alkalommal megismételt. A negyvenes évek közepén a következő szavakkal idézte fel személyes találkozását a francia főváros zsongó, inspiráló művészeti életével: "Párizsban azonnal munkába álltam. ...Megismerkedtem Matisseal, aki a harmincas években már palotában lakott és az amerikai milliárdosok portréját festette. Matisse nagyon hatott rám. Minden atomommal a francia iskola híve lettem. Láttam milyen ékköveket lehet festékkel csinálni... Matisseal, Foujitával, a japán festővel, Kisslinggel és Van Dongennel jártunk össze."
      A most vizsgált alkotás bár szervesen illeszkedik az École de Paris nemzetközi irányzatába, a párizsi tanulságok egyéni ízű feldolgozásáról is tanúskodik. Európaivá átköltött japános dekorativitása, elegáns, könnyed vonalvezetéssel, precíz és logikusan szerkesztett kompozícióval párosul. Matisse hatása a merész színkontrasztokban, a látható kedvvel ábrázolt ornamentális részletekben, Picasso inspirációja a lazán összefűzött síkok racionális rendjében érhető tetten. Vörös a kép előterét merész rálátásban ábrázolt tárgyakkal zsúfolja tele, s megemelt nézőpontjából, zavarba ejtő, extrém perspektívában ábrázolja a műterem hosszanti terét. A közeli motívumok némelyike szinte átnyúlik a néző terébe, s a festmény kerete gátlás nélkül metszi keresztül a motívumok sziluettjeit. A dekoratív értékek fokozása érdekében Vörös teljes mértékben lemond a plaszticitás megjelenítéséről: a dekadens eleganciával vezetett körvonalakat homogén színmezőkkel tölti ki. Izgalmas - több évszázados tradícióra visszatekintő - vizuális gegként alkalmazza a kép síkjától különböző távolságban lévő, eltérő méretű motívumok extrém ütköztetését. Ennek nyomán látszik kisebbnek a modell feje a közvetlenül mellé illesztett ragyogó sárga virágnál, s látszólag még apróbbnak a háttérbe száműzött asztal. Az ábrázolt tárgyak merész párosítása mellett Vörös a színek dekoratív kontrasztját is a végletekig fokozza, s mindeközben mintha tudatosan vizsgálná a színérzetek dinamikus kölcsönhatását. A komódra helyezett egyedi alakú kerámiaváza piros koloritja, komplementere, a zöld háttér előtt maximálisan telítődik, a relatív térérzékelés törvényszerűségei miatt előre ugorva szinte kiszakad a kép felületéről. Ugyancsak Vörös Géza intenzív kolorisztikus vonzalmaira utal, ahogy a kompozíció fókusza köré szervezett háromszög sarkaiba eltérő árnyalatú sárga motívumokat illeszt, s e szinte lebegni látszó foltokat különböző színű hátterek elé helyezi.
      Az előtérben elhelyezett tárgyak Vörös Géza csendéleteinek gyakran feltűnő elemei. A falra függesztett, iszlám motívumokkal díszített kárpit arra a vonzalomra utal, mely őt és francia példaképeit, Matisset, Picassót és Dufyt a kelet-ázsiai művészethez fűzte.
      Vörös Géza életműve az elmúlt évtized megélénkülő műkereskedelme révén kerülhetett az érdeklődés középpontjába. Méltó értékelését az aukciókon megjelenő, rendkívüli dekorativitású művei indukálták, s ma már - ahogy azt a munkásságát feldolgozó szakdolgozat megszületése is bizonyítja - a művészettörténészek kutató figyelme is felé fordult. Vöröst a harmincas évek folyamán készült kiemelkedő alkotásai révén a két világháború közötti magyar festészet franciás irányvonalának egyik legkarakteresebb képviselőjeként tarthatjuk számon. A most árverésre kerülő kollekció összeállítójának ízlését dicséri, hogy az oeuvre legerősebb korszakát egytől-egyig kimagasló művek reprezentálják.

      IRODALOM
      Mihályfi Ernő előszava Vörös Géza gyűjteményes kiállításának katalógusához. Alkotás Művészház. 1944. március 5-15.
      Elek Artur: Vörös Géza festményei. In.: Újság, 1944. március 17. 7.l.
      Lóránt László: Paletta. Budapest, 1944. 179-182.l.
      Haulisch Lenke előszava Vörös Géza emlékkiállításának katalógusához. Műcsarnok Kamaraterme, Budapest, 1961.
      Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Magángyűjtők Galériája - Galerie Blitz. 1997. november 29. - december 31. Katalógus.
      Muladin Brigitta: Vörös Géza. Szakdolgozat. ELTE Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet szak.
      MP
  4. Vörös Géza - Csendélet hegedűvel

    1. E most közönség elé kerülő magángyűjtemény szokatlan erővel irányítja figyelmünket a magyar festészet franciás, Párizs művészetétől inspirált vonulatára. Míg Paál László kitűnő tájképe e hatástörténet korai szakaszát, Courbet és a barbizoni művészek ihlető erejét példázza, addig a most vizsgált alkotás a II. világháború kényszerű cezúrája miatt megtört folyamat záró fejezetét illusztrálja. A 20. századi magyar festészet történetében Vaszary érett művei mellett talán Vörös Géza páratlan dekorativitású alkotásai kapcsolódnak legszorosabban a húszas-harmincas évek uralkodó francia stílusirányzataihoz. A kollekció összeállítójának ízlését dicséri, hogy mindkét festőt elsőrangú művek képviselik a gyűjteményben. Vörös Géza képei egytől egyig a művész legjelentősebb korszakát reprezentáló, vitathatatlan főművek. Az École de Paris könnyed, friss levegőjét árasztják: a dallamos, elegáns vonalvezetés, a színek expresszív ereje és a kifinomult, kulturált formaadás révén a gondtalan szépség, a par excellence festőiség tökéletes példái.
      Vörös Géza 1927-től a II. világháború kitöréséig számos alkalommal utazott Párizsba. Őt is rabul ejtette a francia főváros nyüzsgő művészeti élete, az egymást érő kiállítások, a lüktető, forrongó művészközösséget összefogó kávéházi és társasági élet páratlan inspiratív ereje. Az ekkor születő művek, így a gyűjtemény darabjainak tanúsága szerint is elsősorban Matisse, Foujita, Kisling és Van Dongen alkotásai hatottak rá: nem csupán műveiket ismerte, de mindannyiukkal személyes kapcsolatba is került. Itthon elsősorban a modern, franciás irányvonalat összefogó KUT, majd a belőle kiváló UME kiállításain mutatta be festményeit. A legnagyobb feltűnést egy vagy két alakos enteriőr kompozícióival és egyéni formagazdagsággal megoldott csendéleteivel keltette. Az utóbbi témakört illusztrálja most vizsgált képünk, az 1932-ben született Csendélet hegedűvel és Matisse könyvvel című alkotás.
      A látszólagos esetlegességgel egymásra halmozott tárgyak köré, Vörös lazán összefűzött síkokból szervez szinte tökéletesen absztrakt kulisszát. Az asztal átlósan beállított lapja, a sakktábla, a falak és a padló felületeinek megjelenítése, az eltérő színezés és a textúra jelzésszerű ábrázolása mellett is, elsősorban a képsík dekoratív ritmizálását szolgálja. A rafinált, látszólagos naivitás, a virtuóz, elegáns vonalkultúra és a valóság plaszticitását elfedő színkezelés mellett is kitűnik Vörös kompozícióinak letisztult, precíz logikája. Csendéletén a késői Matisse féktelen koloritja, dekadens, arisztokratikus formakezelése és Picasso cizellált képszerkesztése egyszerre érvényesül. Nem véletlen, hogy a most vizsgált kompozíción egy Matisse monográfia és egy hegedű, s a gyűjtemény másik képén egy Picasso könyv és egy mandolin került az előtérbe. Vörös Géza a 20. századi modern festészet két óriása előtt tiszteleg képeivel, s ezáltal saját művészi ars poeticáját is megfogalmazza. A hegedű testének artisztikusan kanyargó, dallamos körvonala, áradó hangja, az asztalra terített szőnyeg dekoratív mintázata, a megjelenítés formai és kolorisztikus karaktere egyaránt Matisse és az École de Paris, Van Dongen, Kisling és Foujita világát idézi. Vörös háttérbe szorítja a térbeliséget, a pontos részletezést és a térábrázolást, miközben a szín és a vonal kifejező erejét a végletekig fokozza. Öntörvényű vizuális harmóniát teremt festményén, mely nem akar illusztrálni, tanítani vagy nevelni. Képének gondtalan hangulata, dekoratív, szemet gyönyörködtető atmoszférája Matisse ars poeticaját idézi fel: "Az egyensúly és a tisztaság művészetére törekszem - olyanra, amely nem nyugtalanít, s nem zavar össze. Szeretném, ha a fáradt, túlterhelt, megtört emberek békére és nyugalomra találhatnának képeim nézegetése közben."

      IRODALOM
      Mihályfi Ernő előszava Vörös Géza gyűjteményes kiállításának katalógusához. Alkotás Művészház. 1944. március 5-15.
      Elek Artur: Vörös Géza festményei. In.: Újság, 1944. március 17. 7.l.
      Lóránt László: Paletta. Budapest, 1944. 179-182.l.
      Haulisch Lenke előszava Vörös Géza emlékkiállításának katalógusához. Műcsarnok Kamaraterme, Budapest, 1961.
      Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Magángyűjtők Galériája - Galerie Blitz. 1997. november 29. - december 31. Katalógus.
      Muladin Brigitta: Vörös Géza. Szakdolgozat. ELTE Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet szak. 
      MP

  5. Vörös Géza - Kagylós csendélet (Gomba és rák)
    1. Jelezve balra lent: Vörös Géza 34

      KIÁLLÍTVA
      Munkácsy Céh VIII. Reprezentatív kiállítása. Nemzeti Szalon, 1935 március. (Gomba és rák címmel.)

      IRODALOM
      Mihályfi Ernő előszava Vörös Géza gyűjteményes kiállításának katalógusához. Alkotás Művészház. 1944. március 5-15.
      Elek Artur: Vörös Géza festményei. In.: Újság, 1944. március 17. 7.l.
      Lóránt László: Paletta. Budapest, 1944. 179-182.l.
      Haulisch Lenke előszava Vörös Géza emlékkiállításának katalógusához. Műcsarnok Kamaraterme, Budapest, 1961.
      Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Magángyűjtők Galériája - Galerie Blitz. 1997. november 29. - december 31. Katalógus.
      Muladi Brigitta: Vörös Géza. Szakdolgozat. ELTE Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet szak.
  6. Vörös Géza - Picassós csendélet

    1. A csendélet látszólag a képzőművészet legalkalmasabb műfaja a tisztán festői feladatok megoldására, szín- és formaproblémák világos megfogalmazására. Egy-egy tárgy, virág vagy éppen gyümölcs nem lehet más, mint pusztán önmaga, fényt elnyelő és visszatükröző felület, melyek együttesét a művészi teremtő erő rendezi festői kompozícióvá. Vonal és szín, rajz és festés, ritmus és szerkezet - semmi történet, semmi önmagán túlmutató illusztratív tartalom: "csupán" színtiszta festészet. Nem véletlen, hogy az új utakat kereső, a látványt tudatosan analizáló modern művészet éppen ezt a műfajt kedvelte legjobban. Mindezek ellenére hibát követnénk el, ha Vörös Géza most vizsgált festménye kapcsán a primer formai megközelítésre koncentrálva megfeledkeznénk a műfajban rejlő minden tartalmi utalásról és asszociációról.
      Az elmúlt évtizedek publikációinak nyomán ma már közismert az a műtörténeti megközelítés, mely a XVII. századi németalföldi csendéletek legtöbbjében bonyolult moralizáló utalásokat, népszerű, korabeli közmondások erkölcsi tanulságait véli felfedezni. Ezek az alkotások a látvány mögé bujtatott képi rejtvényként állnak előttünk: tartalmuk, rejtett utalásaik a "megoldókulcs" ismeretében szinte mechanikusan felfejthetők, dekódolhatók. Lehámozott héjú citrom, feltört kagyló, félig telt pohár vagy éppen egy hamvas szirmú virágra szálló légy - az ábrázolt valóság egyes részletei így váltak egy bonyolult, távoli asszociációkra vezető szimbólumrendszer elemeivé.
      E fenti néhány mondat csupán szűkszavú, felszínes utalás, mely széles vonásokkal festi fel Vörös Géza most vizsgált festményének művészettörténeti előzményeit. A Csendélet mandolinnal és Picasso kötettel igazi festői hitvallás: alkotójának és saját nemzedékének tisztelgése a modern művészet atyja előtt. A látszólagos esetlegességgel összeállított tárgyegyüttes minden egyes eleme a Picasso képek és a kubizmus tanulságain nevelkedő fiatalabb művészgeneráció jellegzetes képi ikongráfiájára utal. Oscar Schürer 1927-ben, Berlinben megjelent monográfiája, s az asztalon átlósan elhelyezett mandolin éppen úgy a nagy elődre utaló motívum, mint az a művészi gesztus, ahogy a festő a kompozíció hangsúlyos elemévé teszi a nyomtatott szöveget. Annak ellenére, hogy Vörös Géza művei kapcsán elsősorban Matisse, Foujita, Van Dongen és Kisling nevét szokás említeni, már a kortárs kritikusok közül is többen hangsúlyozták Picasso tagadhatatlan inspirációját. 1944-ben megrendezett gyűjteményes kiállítása után egyik méltatója a következő szavakkal mutatott rá erre a kapcsolatra: "Végül felismerhetjük azt is, amit mindjárt belépéskor nem hittünk volna: Vörös előtt Picasso lebeg példa gyanánt a rajzkészségben és a képszerkesztésben. Eszménye a szerkesztés, a minél tökéletesebb kompozíció."
      A csendélet további alkotóelemei közül a kaktusz a húszas évek Európáján végigsöprő - többek között Picassót is magával ragadó - újklasszikus hullám szinte kultikus növénye: portrék és csendéletek gyakori motívuma, elsősorban a német Neue Sachlichkeit művészeinek körében. A képsíkkal párhuzamos falon függő tálas dekoratív mintázata Matisse képi világát idézi. Ami Vörösnél a magyar népi díszítőművészet színpompás mustrája az Matissenál az iszlám kerámiák, szőnyegek és kelmék absztrakt arabeszkje: hangsúlyos síkminta, harmonikus, öntörvényű vonalrendszer, mely izgalmas ellentétben áll az ábrázolt tér mélységi kiterjedésével és tisztán festői eszközökkel vált ki érzéseket a kép nézőjéből.
      Minden említett tartalmi utalás természetesen csupán másodlagos a primer festői látvány, a tisztán csengő színek és a graciőz vonalvezetés mindent elsöprő artisztikuma mögött. Egymásra felelő síkok és színfoltok, íves és szögletes formák merész és izgalmas ütköztetése teremt sajátos, rögtön felismerhető képi világot Vörös Géza életművének egyik kiemelkedő alkotásán.

      KIÁLLÍTVA
      Az Új Művészek Egyesülete III. kiállítása. Nemzeti Szalon, 1931. február. (136. kép)

      IRODALOM
      Mihályfi Ernő előszava Vörös Géza gyűjteményes kiállításának katalógusához. Alkotás Művészház. 1944. március 5-15.
      Elek Artúr: Vörös Géza festményei. In.: Újság, 1944. március 17. 7.l.
      Lóránt László: Paletta. Budapest, 1944. 179-182.l.
      Haulisch Lenke előszava Vörös Géza emlékkiállításának katalógusához. Műcsarnok Kamaraterme, Budapest, 1961.
      Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Magángyűjtők Galériája - Galerie Blitz. 1997. november 29. - december 31. Katalógus.
      Muladin Brigitta: Vörös Géza. Szakdolgozat. ELTE Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet szak.
      MP

  7. Vörös Géza - Virágcsokor vázában


    1. A művészettörténeti irodalom gyakran tesz kísérletet arra, hogy a XX. századi magyar festészet meghatározó tendenciáit a nagy európai áramokba integrálja. Összefüggéseket találjon életpályák, gondolkodásmódok, alkotói viselkedésformák között. Néha azonban a közvetlen csatlakozás, a direkt átkötés valamely nemzetközi főáram és a hazai festészet művei között egyszerűbb és nyilvánvalóbb, mint az a nagy szellemi konstrukciók ismeretében remélhető lenne. Ennek egyik ékes bizonysága Vörös Géza festménye, amely a modern hazai kultúra azon jelenségeihez tartozik, amelyben a hazai kultúrát ma is átható mindkét attitűd érvényesül és otthont találhat benne magának. Ez a szintetizáló szellem azonban csak a nagyok sajátja.
      Vörös Géza festménye a tiszta forrásból merítés példája tehát. A hazai és egyetemes kultúrában Bartók Béla programjaként megismert szintetikus alkotói módszer nyomán, a folklórban fölfedezhető eredeti gazdagság és a modern kép eszméjének frissen kibontakozó kapcsolatának példája. Népi hagyomány és modernitás, - akárcsak az École des Paris festője, Moise Kisling (1891-1953) csendéletfestő programjában, egy virágcsokor tiszta festészetre buzdító színkavalkádja jelenik meg Vörös képi repertoárjában, amelynek ábrázolására a népi díszítőművészet ornamentális rendje, illetve a fauve-hagyományokon érlelt kompozíciós séma gyakorol döntő hatást.
      Síkszerűség és plaszticitás feszül itt egymásnak. A jelzésszerűen értelmezett tér és a végsőkig feszített dekorativitás kétdimenziós megjelenése él látszólagos ellentmondásban együtt ezen a képen, - a szépség közvetlen, spekulációktól mentes kifejezhetősége érdekében.
      A színekben, a természetben szunnyadó erő, illetve a népi kultúrában, a városi közegből kipillantva újra felfedezett tiszta és egyszerű falusi létben rejtőző erő kifejezése ez a kép. Csupa harsogás, egészség, tisztaság és a színekkel közvetíthető életerő kifejezése.
      BIA
  8. Vörös Géza - Akt műteremben (Turbános nő)
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      Merítés a KUT-ból VIII. - Vörös Géza (1896–1945) festőművész emlékkiállítása. Haas Galéria, Budapest, 2004. október 16. – november 13. katalógus: 15.

  9. Vörös Géza - Csíkos blúzos nő szobában (Feleségem szobában, Intérieur sárgákkal))
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - A Képzőművészek Új Társasága. Nemzeti Szalon, Budapest, 1930. január, katalógus: 213.
      - Új Színben Rózsa Miklós művészönarckép-gyűjteménye. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2007. március 29. – június 24. katalógus: 44.

       

  10. Vörös Géza - Indóházi kanyar
    1. Kiállítva:
      - Vörös Géza festőművész. Alkotás Művészház, Budapest, 1944. március 6–15. katalógus: 34.
      - Első Szabad Nemzeti Kiállítás. Mű- és Régiségkereskedelmi Vállalat, Budapest, ?????

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Merítés a KUT-ból VIII. Vörös Géza (1897–1957) festőművész emlékkiállítása. Haas Galéria, Budapest, 2004. október 16. – november 13. katalógus: 29.

  11. Vörös Géza - Szentendrei főtér, 1929
    1. A Szentendrei Festők Társaságát 1928 januárjában nyolc fiatal művész alapítja meg. A következő év nyarán vendégként már több mint ötven művész csatlakozik a szerveződő művésztelephez, köztük Vörös Géza is. Vörös korábban, Fényes Adolf magántanítványaként 1922 és 1924 között a szolnoki művésztelepen dolgozik, később 1925 nyarát a nagybányai festők körében tölti. Az Iványi-Grünwald Béla és Herman Lipót által vezetett szentendrei művésztelepen 1929 nyarán dolgozik. A frissen szervezett, többnyire modern törekvésű fiatalokat tömörítő művészkolónia ideális környezetre talál a főváros-közeli, festői motívumokban gazdag városkában, amelynek művészeti rangját a korábban itt dolgozó Ferenczy Károly, Boromisza Tibor és Fényes Adolf alapozta meg.

      “Milyen is volt akkoriban Szentendre? Részben barokk, részben balkáni jellegű csöndes kisváros, poros utcákkal, elhanyagolt házakkal, hangulatos zegzugokkal, megnyerő környékkel" – emlékszik vissza a fiatalokat csekély anyagi támogatással, de kimeríthetetlen festői témaválasztékkal fogadó kisvárosra Kántor Andor, aki 1929 nyarán úgyszintén a telep festővendégei közt dolgozik. Vörös Géza itt készült műveinek egyik csoportja figurális, képeinek kedvelt modellje ekkor is felesége (Kékruhás nő, Feleségem és én – Haulisch 1977, 118-119.kép). Bár az utóbbi festmény háttere a művésztelep kertje, Vörös érdeklődése a környező táj, Duna-part ábrázolása helyett a kisváros festői motívumai felé fordul. Az évtizedfordulóra kiforrott dekoratív, rajzos, árnyalatlan, tiszta színfoltokban, nagyvonalúan komponáló látásmódja számára Szentendre kanyargó, szűk utcái, meredek lejtőkkel, lépcsősorokkal tördelt, színes vakoltú házfalakkal élénkített utcaképei nyújtják a leginkább megfelelő képtémákat. Rokon stílusban kevesen dolgoznak ebben az időben a művészkör tagjai közül, Vörös stilizáló, grafikus látásmódjával Miháltz Pál és Czimra Gyula szentendrei városképei rokoníthatóak. Vörös, a művésztelep 1930 tavaszán a Nemzeti Szalonban megrendezett első bemutatkozó tárlatán egy tájképet és két városképet állít ki (Rálátás a Dunára, Kis utca, Cirkusz Szentendrén). Utcaképein az emberi alakról való lemondása, illetve csupán néhány figura alkalmazása, lehetővé teszi számára, hogy az architektúrából kiindulva színes síkdíszítménnyé stilizálja a látványt (Szentendrei részlet, 1930, Szentendre, Ferenczy Múzeum; Szentendrei utca, BÁV 1983, május; Szentendrei házak BÁV 1987, május; Szentendrei cirkuszsátor, Blitz 1994, szeptember, Nagyházi 1995, június; Szentendrei háztetők, Kieselbach-gyűjtemény; Piros háztetők, Kieselbach 1998, tél). Az Ernst Múzeum 1929 őszi csoportkiállításán bemutatott Szentendrei főtér a város festői által gyakorta megörökített Erzsébet teret ábrázolja. Miután az 1930-as és az 1940-es években ismét több nyarat tölt a városban, Vörös a témához később is visszatér, Szentendrei Erzsébet tér című (de képünkkel valószínűleg csak tárgyában azonos) művével 1949-ben nyeri el a Nemes Marcell-féle tájképdíjat.

      Kiállítva:
      Az Ernst Múzeum kiállításai CV. Csoportkiállítás. Ernst Múzeum, Budapest, 1929, szeptember, Kat. sz.: 32. Kisvárosi tér
      BÁV aukció, 1991. december, kat. sz.: 334. (Reprodukálva)
      Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Blitz – Magángyűjtők Galériája, 1997. Kat. sz. 2. (Reprodukálva)

      Irodalom:
      A Szentendrei Festők Társasága I. kiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1930, március
      Turchányi Erzsébet: A szentendrei művésztelep tíz éve. Szentendre, 1939.
      Egyesületi élet. A Szinyei Merse pál Társaság titkári jelentése. Magyar Művészet 1949/2, 84-85.
      Vörös Géza emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1961.
      Haulisch Lenke: Szentendrei festészet. Kialakulása, története és stílusa 1945-ig. Budapest, 1977. 20., 37-38.
      Kántor Andor: A régi művésztelep. In: A szentendrei Régi Művésztelep hatvan éve 1928-1988. Szentendre, 1988. 3-9.
      Tóth Antal: A Szentendrei Festők Társasága, a városba látogató művészvendégek, valamint a szabadiskola résztvevői és a szentendreiek kapcsolata más művészeti társaságokkal 1926-1935 között. In.: Szentedrei művészet 1926-1935 között. (Szentendrei Múzeumi Füzetek 2.) Szentendre 1997, 5-19.
      RA

  12. Vörös Géza - Leány népviseletben
    1. A népművészet a százafordulón a hazai művészeti megújulás egyik legfontosabb forrása. Beemelése a magas művészet fogalomkörébe azért lehetséges, mert az újonnan felfedezett és immár művészetként értékelt paraszti tárgykultúrában a kortársak, a historizmus stíluskölcsönzéseinek korszaka után a valóban nemzeti karakterű művészet megteremtésének biztosítékát látják. Hagyomány és korszerűség egyszerre jellemzi e területet, hiszen az évszázadok folyamán kiérlelődött népművészet dekoratív látásmódja javarészt párhuzamos a századforduló szecessziós áramlatok formai törekvéseivel. Az első világháborút követően a népművészet szerepe és jelentősége alapvetően megváltozik. Míg az 1900-as évek elején a progresszív művészeti törekvések forrása, addig a trianoni Magyarországon a megsebzett nemzeti tudat fenntartásának eszközévé válik. A “magyaros stílus" tüntető támogatása és vállalása nem csak a képzőművészetek, de a mindennapi élet területén is általános, a hivatalos művészpolitika által gyakorta élesen szembeállítva jelenik meg a nyugati orientációjú, ú.n. “nemzetidegen" törekvésekkel.

      Vörös Géza franciás irányultságú, az École de Paris mestereivel rokon művészete távol esik a harmincas évek politikai ideológiáktól áthatott hivatalos művészetétől. Csatlakozása a Képzőművészek Új Társasága valamint az Új Művészek Egyesületének csoportosulásaihoz jelzi, hogy törekvéseivel a nyugati orientációjú, urbánus festői szemlélet rokon. Festményei mentesek minden szándékolt szimbolikától, politikai állásfoglalástól. L’art pour l’art művészetének tárgya többnyire a békés otthon tárgyi világa, szeretett feleségének alakja. Szolnoki, szentendrei, zebegényi vagy nagymarosi kirándulásai alkalmával sem elsősorban a vidék népe, hanem a városi utcák és a táj látványa ragadja meg. Otthonát ábrázoló enteriőrképeiből és csendéleteiből rekonstruálható az a puritán tárgyi környezet, amelynek jellemző darabjai között helyet kap néhány festett népi kancsó, tányér, faláda és falipolc (Kettős önarckép, Kalapos férfi, önarckép, Csendélet Picasso könyvvel stb.).

      A képünkön ábrázolt népviseletbe öltözött leány ilyen értelemben Vörös eddig ismert életművének kivételes darabja. A Leány népviseletben kifinomult vonalkultúrája és témaválasztása révén a gödöllői művészetelep alkotóinak (Juhász Árpád, Mihály Rezső) néprajzi ihletésű munkáihoz kötődik, ugyanakkor merész színkombinációinak síkdíszítményei a francia Fauve-ok, elsősorban Matisse festészetével rokonítják festményét. Dekoratív látásmódja különösen megfelelő tárgyra talált a fiatal (talán sióagárdi viseletben megjelenő), kezében imakönyvet és rózsafüzért tartó leányban, akinek fehér csipkeingbe öltözött, gyöngyökkel és szalagokkal díszített alakját a körülötte legyezőszerűen szétterített rózsaszín rokolyával színpompás virágcsokorként helyezi tájképi környezetbe a festő.

      Irodalom:
      D. Fehér Zsuzsa: Vörös Géza (1897-1957) emlékkiállítás a Műcsarnokban. Művészet, 1961. 12. szám, 32-33.
      Vörös Géza (1897-1957) kiállítás. Magángyűjtők Galériája – Galerie Blitz. 1997. november 29–december 31.

  13. Vörös Géza - Párizsi háztetők (Ablak)
    1. AUKCIONÁLVA:

      •Mű-Terem Galéria, 23. árverés, 97. tétel

      FELTEHETŐLEG KIÁLLÍTVA:

      •A K.U.T. Képzőművészek Új Társasága kiállítás. Nemzeti Szalon, Budapest, 1934. december 1-17. katalógus: 129., Ablak címmel


  14. Vörös Géza - Olvasó nő
    1. Vörös Géza pályafutása során számos nagynevű képzőművésszel került kapcsolatba. Már 19 évesen, egy évvel a Képzőművészeti Főiskolára való felvétele előtt kiállíthatott a Műcsarnok tárlatán. A Főiskolát 1917 és 1920 között látogatta, Balló Ede mellett Pécsi Pilch Dezső, Réti István voltak a mesterei, így már indulásakor egymástól nagyon elütő hatások érték. Élete során több művésztelepen megfordult. 1922 és 1924 között a Szolnokon Fényes Adolf irányítása alatt dolgozott, majd 1925-től a nagybányai művésztelepen alkotott. 1929-től Szentendrén dolgozott, 1936-ban és 1943-ban Zebegényben festett Szőnyi mellett, 1948-tól Nagymaroson működött, 1956- ban az ottani művésztelep egyik alapítója volt. Vörös Géza 1927-ben járt először Párizsban, mely teljesen elbűvölte: ,,Matisse nagyon hatott rám. Minden atomommal a francia iskola híve lettem . Párizsba később három alkalommal tért vissza, főként miután kint kapcsolatban állt több világhírű festővel, Matisse-szal, s olyanokkal, akik a Montparnasse kávéházainak kalandorai voltak, az ünnepelt portréfestővel, Kees van Dongennel, a japán Tsuguharu Foujitával, Modiglianival. Nagy példaképe a legendás életű Maurice Utrillo volt, akinek energikusan dekoratív festésmódja ekkoriban legközelebb állt Vörös felfogásához. 1927-1934 között festészetében a klasszicizálóan tiszta vonal és a színfoltok dekoratív hatású elrendezése játszotta a főszerepet. Az École de Paris-hoz kapcsolhatók ebben az időben készített portréi - különösen leggyakoribb modelljéről, feleségéről készített képei, önarcképeinek sorozata, aktábrázolásai, dekoratív tájképei és harsány színekből költött reprezentatív virág- és gyümölcscsendéletei. E művekkel szerepelt a progresszív művészegyesületek, a Képzőművészek Új Társasága (1924-1949) és az Új Művészek Egyesülete (1925-1932) kiállításain. Az 1930-as évek közepétől megszűnt képein a grafikai elemek túlsúlya, s egy tárgyiasabb, testesebb, színekben burjánzóbb korszak kezdődött festészetében.

      A most árverésre bocsátott, szignója szerint 1940-ben készült festmény Vörös Géza enteriőr-ábrázolásai közé tartozik. Monumentális méretével mégis kitűnik közülük. A kompozíció rendkívül változatos színezésű. Ennek ellenére kevésbé energikus, tüzes lendületet, inkább melankolikus, szelíd hangulatot áraszt. A méregzöldbe hajló, szimmetrikus díszítésű fal aljában neobarokk ülőgarnitúrán köpenybe burkolózó nőalak tanulmányoz egy színes albumot, körötte virág, asztal, edények. A szemközti falon látható, díszes keretű tükör körüli képek és a jobb sarok színes függönye polgári nyugalmat, meghittséget árasztanak. Vörös nem egy interieur-ábrázolása a Nabis intimista szobabelsőkre vezethető vissza. A színek sokféleégéből áradó fullasztó hangulat ránehezedik a szobára, a vidám színek és megnyúlt formák között fennálló diszharmónia, a sápadt, szürke arcú nőalak valami hiányt sejtet. 1944 tavaszán az Erzsébet Körút 19-ben működő Alkotás Művészház rendezett nagysikerű kiállítást Vörös Géza festményeiből. A tárlat katalógusnak előszavát Mihályfi Ernő írta. Innen származik a következő szövegrészlet, mely felidézi a szörnyű korszak hangulatát, de minden borzalom ellenére sem veszíti el optimizmusát, Vörös festményei láttán reménnyel telve tekint a jövőbe: ,,Dermedt közöny és rettent némaság sivatagában, hogyan maradtak fásulatlanok a művészek? Hogy Berlinben, Párizsban, Rómában mit csinálnak, nem tudjuk, egyetlen hír sem érkezik róluk. De itt nálunk egyre nagyobb örömmel fedezzük fel, hogy festők és szobrászok műtermeiben sértetlenül él a megmentett világ. Él, lélegzik, fejlődik, teljesedik. A KUT kiállításán is lelkendeztünk tavaly ezen a csodán. S figyeljük a festőket, kutatjuk titkukat, s lessük, sikerül-e nekik megőrizni, átmenteni Európát? A szellem szabadsága területeken kívüliséget élvez a festők műtermében. Koreszmék ellenséges áradatában itt meghúzódott a művészi szabadság, s ha ez megmarad, van remény az emberi szabadság feléledésére is. Bár a megnyitó után néhány nappal Vörös Gézát is elhurcolták, végül sikerült megmenekülnie a fasizmus pusztítása elől. 1961-ben a Magyar Nemzeti Galéria rendezte meg emlékkiállítását a Műcsarnok kamaratermében.